5Móz 3,23–29

Mózes beszéde „a negyvenedik esztendőben, a 11. hónap elsején” hangzik el, „a Jordánon túl, Móáb földjén” (5Móz 1,3.5). Elmondja a Törvényt: megismétli a Tízparancsolatot (5Móz 5,7–21), elmondja a nagy parancsolatot is: szeresd az Urat (5Móz 6,4–5). Beszél arról, hogy az Úr milyen sokféleképpen gondoskodott róluk, adott győzelmeket, bizonyította, hogy Ő komolyan veszi a szövetséget, amit Izráellel között a vándorlás elején (2Móz 19,1–8). Nemcsak a gondoskodással és a védelemmel, győzelmekkel bizonyította ezt, hanem az ítéletekkel is: „a hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok” (3Móz 10,3), amikor az emberek ezt nem vették komolyan. Ezt még Mózesnek is meg kellett mutatnia, mert volt egy olyan pillanat, amikor ő és Áron „nem tartották szentnek” Őt Izráel fiai előtt (4Móz 20,12).

Mózes beszél az Úr és Izráel kapcsolatáról: őket választotta Isten, mivel szerette őket (5Móz 7,7–8). Ezenkívül beszél a saját kapcsolatáról az Úrral – vagyis bizonyságot tesz. Küzdelmes volt ez a kapcsolat. Mózes szerette az Urat, bízott benne: mindig hozzá fordult, akár külső ellenség jött, akár a nép támadt rá. Akkor is, amikor az ő hite sem volt teljes, amikor ő „magyarázta” Istennek, hogy megoldhatatlan a helyzetük (pl. 4Móz 11,21–22) – Istennek mondta el, és hagyta, hogy Ő meggyőzze. Mint a kétégbeesett apa: „hiszek, segíts hitetlenségemen!”.

Ez a szakasz is egy személyes bizonyságtétel. Mózes olyanoknak mondja el, akiknek Isten már megmutatott valamit hatalmából, szentségéből, szeretetéből. „Elkezdte megmutatni nagyságát és erős kezét”, (24. v.) ki többet, ki kevesebbet látott meg belőle. De Mózes így mondja: „szolgádnak”, azaz neki magának. Ő a vándorlás egész ideje alatt mindenben Isten cselekedeteit látta – mert volt hite kezdettől, és akinek van, annak adatik (Mt 13,12). Ami velünk történik, azt is mind lehet hittel vagy hit nélkül értékelni. Ha hittel fogadjuk, akkor ez erősíti a hitünket: Istennel való kapcsolatunkat. Jobban megismerjük Őt, merünk bátrabban, nagyobb dolgokat kérni tőle. Megtanuljuk, hogy ne azokra hallgassunk, akik hangosan aggodalmaskodnak, lázonganak, hanem Istenre. És megtanuljuk elfogadni Isten döntéseit: azt is, ha valamit nem teljesít, azt is, ha később adja meg, vagy másképpen, mint ahogy mi most gondoljuk.

Mózes dicsőíti Istent. Elmondja, hogy Ő hatalmas, erős; „van-e olyan Isten a mennyben és a földön…”. Tudja, hogy Isten be fogja vinni Izráelt a földre, mert megígérte. „Hadd menjek át…” – kéri (az ígéret földjére). Ez az ő vágya. Egy olyan kívánság, amiben „nincs semmi rossz”: gyönyörködni akar az Úr munkájában, látni akarja annak a beteljesedését, amit Isten megígért. De nemcsak látni akar, hanem szeretne be is menni. Ez olyan kívánság, amire Isten egyszer már nemet mondott. Most is elutasítja – és Mózes most is elfogadja az Úr döntését. Megkísérthet minket is: Isten egyszer nemet mondott valamire, és később előjön ebben a formában: „Uram, akkor tudnálak még inkább dicsőíteni Téged, ha…”.

A kérés másik fele: „hadd lássam meg azt a jó földet…” – ezt megengedi Isten, és Mózes, amikor meglátja, meg is elégedhet ezzel. Ez elég neki ahhoz, hogy dicsérje az Urat: „Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.” (5Móz 32,4).

Hálát adunk, amikor meglátjuk, hogy Isten megadta valamilyen kérésünket. De nem csak az az imameghallgatás, amikor megadja. Lehet, hogy mi is csak a kezdetet láthatjuk meg (azt, hogy Isten „elkezdte megmutatni nagyságát”), lehet, hogy azt sem – de mi magunk formálódunk, közelebb kerülünk Hozzá, megismerjük akaratát, tanulunk engedelmeskedni akkor is, ha nem értjük, miért akarja azt.

Nem a földi „ígéret földje” a lényeg – ezt kellett meglátnia Mózesnek. Mi is kaphatunk Istentől sokféle áldást, mégsem ez a legfontosabb, hanem az, „hogy a nevünk fel van írva a mennyben” (Lk 10,20). Mózesé is fel volt írva.

„Mert énrólam írt ő” (Jn 5,46). Jézus Krisztusról: a szabadító Istenről, aki azért választott ki, mert szeret; azért mentett meg ellenségektől, azért visz be az ígéret földjére, mert szeret. Aki nem tűri, de megbocsátja a bűnt. Aki szent, és arra szólít fel minket is, hogy szentek legyünk (3Móz 19,2); hogy vele járjunk és bizonyságot tegyünk róla.

5Móz 4,9

Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is!